Szupersztártól Szupersztárig
Azok számára, akik idén figyelemmel kísérték a Margitszigeti Szabadtéri Színpad bemutatóit, az új évad kevés meglepetéssel szolgál. A fővárosi színházak inkább a régi bevált darabokhoz nyúltak vissza, semmint kockázatos újdonságokkal próbálkoznak.
TovábbBánk bán a sakktáblán
Négy nap alatt négy különleges műsornak, öt előadásnak ad helyet a reformkori építészet egyik fővárosi remeke, a Károlyi-palota.
Évadnyitó az Új Színházban
Idén 101 éves az Új Színház épülete. Az évad ennek szellemében készült - mondta Márta István igazgató.
TovábbSoul & Gospel Fesztivál az Arénában
A hit és a pop nem is áll annyira távol egymástól, mint azt első blikkre vélnéd. Sőt, szoros kapcsolat fűzi őket össze. A Soul & Gospel Fesztivál a Westend tetőteraszról idén az Arénába költözik.
TovábbPresidance – A Magyar Világsiker
Egy különleges előadás házigazdája lesz Tatabányán a Jászai Mari Színház. Egy egyedülálló táncegyüttes lesz a város vendége: azt ígérik, produkciójuk felejthetetlen élményt jelent majd a közönség számára.
TovábbApacsok
Rendezte:
Török Ferenc
Helyszín: Radnóti Színház
A hatvanas évek elején Magyarországon éltek olyan fiatalok, akik a diktatúrával szembeni ellenállásnak és tiltakozásnak egy sajátos formáját választották: indián törzset alapítottak, mokaszint húztak és kivonultak a hétköznapokból. Tiszta törvényekre, egyszerűségre, átlátható és értelmezhető világra vágytak. A hatalom azonban gyanúsnak találta a viselkedésüket, és az illetékes szervek nyomozást indítottak annak felderítése céljából, hogy valójában kit vagy mit rejt az indián öltözet. De nemcsak az indiánt játszók öltöttek álruhát és választottak maguknak új nevet, hanem azok is, akik a nyomukba szegődtek. Az indiánok és belügyi dolgozók jelmezes szerepjátékát csaknem ötven évvel később, az egykori szereplők gyermekei próbálják megérteni. Az előadás alapjául szolgáló dráma a színház felkérésére, a színház színészeire íródott. Az ősbemutató a filmrendező, Török Ferenc első színházi rendezése, melyhez a színpadi látványt a rajzfilmes Gauder Áron tervezte.
Szereposztás
Horváth - Csányi Sándor Apa - Szervét Tibor
Nagymama - Csomós Mari
Szoboszlai - Schneider Zoltán
Hadnagy - Kocsó Gábor Edit - Wéber Kata
Csilla - Marjai Virág
Szilaj Ló - Karalyos Gábor
Fürge Hód - Adorjáni Bálint
Tíz Medve - Klem Viktor
Jelmez: Benedek Mari
Látvány: Gauder Áron
Irodalmi munkatárs: Radnai Annamária
Zene: Zságer Balázs, Kovács Andor
Szcenikus: Kövesy Károly
Rendező munkatársa: Őri Rózsa
Szerző: Bereményi Géza, Kovács Krisztina
Rendező: Török Ferenc
A rendeléshez először be kell jelentkeznie!
