Székfoglalás a Radnótiban
Idén nyáron, 35 év után felújítják a Radnóti Színház nézőterét, melyhez a nézők segítségét kérik: a székeket szimbolikusan meg lehet vásárolni.
Tovább50 éves az Erzsébet körúti Madách Színház
1961. március 24-én nyílt meg a budapesti Erzsébet – akkor még Lenin – körúton a Madách Színház.
TovábbÁtadták a Bartók-Pásztory-díjakat
A MÁV Szimfonikus Zenekar, Szőnyi Olga operaénekes, Prunyi Ilona zongoraművész és Fekete Gyula zeneszerző vehette át pénteken a díjat.
TovábbRendezze be a londoni színt!
Feleslegessé vált Playmobil vagy Duplo figurákat vár a Nemzeti Színház.
TovábbStand-up Express: folytatása következik
Február végén, a Godot Dumaszínházban mutatkozott be a Stand-up Express, vagyis magyar színpadra érkezett a nemzetközi humor. A stand up comedy hazai története során először lépett fel egy estén, élőben magyar, horvát és brit humorista, kizárólag angol nyelven.
TovábbSzínházjegy - aktuális színházi előadásokra
-
Paraván
Stúdió K Színház (Budapest)
február 8. Jegyrendelés -
Martha Marcy May Marlene
Vörösmarty Mozi (Budapest)
február 8., 9., 10., 11. Jegyrendelés -
Éjfélkor Párizsban
Vörösmarty Mozi (Budapest)
február 8., 9., 10., 11. Jegyrendelés -
Utolsó Óra Táncház
Fonó Budai Zeneház (Budapest)
február 8. Jegyrendelés -
25 éves a L'art pour l'art Társulat
Művészetek Palotája (Budapest)
február 8. Jegyrendelés -
BENKÓ Dixieland Klub
Pinceszínház (Budapest)
február 8. Jegyrendelés -
Michael West: Szabadesés
Bárka Színház (Budapest)
február 8. Jegyrendelés -
Kapj el
Békéscsabai Jókai Színház (Békéscsaba)
február 8., 9., 10. Jegyrendelés -
MINDENBŐL EGY VAN
Centrál Színház (Budapest)
február 8. Jegyrendelés -
Semmi pánik
Centrál Színház (Budapest)
február 8., 11. Jegyrendelés -
Vesztett éden
Gárdonyi Géza Színház (Eger)
február 8. Jegyrendelés -
Bőrpofa
Katona József Színház (Budapest)
február 8., 11. Jegyrendelés -
Portugál
Katona József Színház (Budapest)
február 8. Jegyrendelés -
Mennyekbe vágtató prolibusz
Katona József Színház (Budapest)
február 8. Jegyrendelés -
Lila története
Kolibri Pince (Budapest)
február 8., 9. Jegyrendelés -
MACSKA A FORRÓ TETŐN
Magyar Színház (Budapest)
február 8. Jegyrendelés -
Botrány az operában
Miskolci Nemzeti Színház (Miskolc)
február 8. Jegyrendelés -
Pánik
Nemzeti Színház (Budapest)
február 8. Jegyrendelés -
Az ember tragédiája
Nemzeti Színház (Budapest)
február 8. Jegyrendelés -
Alkony
Radnóti Színház (Budapest)
február 8. Jegyrendelés -
OSCAR - vígjáték
RaM Colosseum (Budapest)
február 8. Jegyrendelés -
Vinkler 100 kiállítás
Reök Palota (Szeged)
február 8., 9., 10. Jegyrendelés -
Hétköznapi őrületek
Szegedi Nemzeti Színház (Szeged)
február 8. Jegyrendelés -
Macskafogó
Szegedi Nemzeti Színház (Szeged)
február 8. Jegyrendelés -
Tizenegy perc 18 éven felülieknek!
Thália Színház (Budapest)
február 8. Jegyrendelés -
Talán - Németh Judit estje
Weöres Sándor Színház (Szombathely)
február 8. Jegyrendelés -
"The Art of John Lennon"
Reök Palota (Szeged)
február 8., 9., 10. Jegyrendelés -
Kombinált jegy Vinkler + " The Art of John Lennon"
Reök Palota (Szeged)
február 8., 9., 10. Jegyrendelés -
Csakramálá
Nemzeti Táncszínház (Budapest)
február 8. Jegyrendelés -
Gardenia
Thália Színház (Budapest)
február 8. Jegyrendelés -
A Bandy-lányok
Belvárosi Színház (Budapest)
február 8. Jegyrendelés -
Hot Jazz Band koncert és vacsora
LADÓ CAFÉ (Budapest)
február 8. Jegyrendelés -
Duda Éva Társulat: Overdose
MU Színház (Budapest)
február 8. Jegyrendelés -
Aura Transzparens
Trafó Kortárs Művészetek Háza (Budapest)
február 8. Jegyrendelés -
A bőr, amelyben élek
Vörösmarty Mozi (Budapest)
február 8., 9., 10., 11. Jegyrendelés -
Almanya - A török paradicsom
Vörösmarty Mozi (Budapest)
február 8., 9., 11. Jegyrendelés -
Ringató
Fonó Budai Zeneház (Budapest)
február 9. Jegyrendelés -
Csokoládé Múzeumi praliné túra
Csokoládé Múzeum (Budapest)
február 9., 11. Jegyrendelés -
A hattyúk tava
Budapest Bábszínház (Budapest)
február 9., 10. Jegyrendelés -
Egy óra versek között
Miskolci Nemzeti Színház (Miskolc)
február 9. Jegyrendelés -
Lángoló kerékpár
Bárka Színház (Budapest)
február 9. Jegyrendelés -
A doktor úr
Budaörsi Játékszín (Budaörs)
február 9. Jegyrendelés -
S.Ö.R.
Centrál Színház (Budapest)
február 9. Jegyrendelés -
New York-i komédia
Centrál Színház (Budapest)
február 9. Jegyrendelés -
Káin és Ábel
Gárdonyi Géza Színház (Eger)
február 9. Jegyrendelés -
Ledarálnakeltűntem (A PER miatt)
Katona József Színház (Budapest)
február 9. Jegyrendelés -
Boldogtalanok
Kecskeméti Katona József Színház (Kecskemét)
február 9. Jegyrendelés -
Experidance - Esszencia
Kecskeméti Katona József Színház (Kecskemét)
február 9. Jegyrendelés -
Haverom a Messiás (Biff evangéliuma)- Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínháza
Millenáris Fogadó Padlás (Budapest)
február 9. Jegyrendelés -
Az ügynök halála
Miskolci Nemzeti Színház (Miskolc)
február 9. Jegyrendelés -
Magyar ünnep
Nemzeti Színház (Budapest)
február 9. Jegyrendelés -
Jó estét nyár, jó estét szerelem!
Nemzeti Színház (Budapest)
február 9. Jegyrendelés -
A jó pálinka itassa magát (16+)
Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft. (Pécs)
február 9. Jegyrendelés -
Fadil Hadžić: Državni lopov
Pécsi Szabadtéri Játékok (Pécs)
február 9., 10. Jegyrendelés -
Pedig én jó anya voltam!
Pinceszínház (Budapest)
február 9. Jegyrendelés -
Vágyvillamos
Radnóti Színház (Budapest)
február 9. Jegyrendelés -
MESEAUTÓ - zenés vígjáték
RaM Colosseum (Budapest)
február 9. Jegyrendelés -
A Danton-ügy
Stúdió K Színház (Budapest)
február 9. Jegyrendelés -
Don Sanche
Szegedi Nemzeti Színház (Szeged)
február 9. Jegyrendelés -
Berenice / Egy kis Marivó
Színház-és Filmművészeti Egyetem (Budapest)
február 9. Jegyrendelés -
Hat hét hat tánc
Thália Színház (Budapest)
február 9. Jegyrendelés -
Don Carlos
Új Színház (Budapest)
február 9. Jegyrendelés -
Marica grófnő
Veszprémi Petőfi Színház (Veszprém)
február 9. Jegyrendelés -
Exponálás
Weöres Sándor Színház (Szombathely)
február 9. Jegyrendelés -
Költők másképp
Budapesti Kamaraszínház (Budapest)
február 9. Jegyrendelés -
Szinyor Béla
Csiky Gergely Színház (Kaposvár)
február 9. Jegyrendelés -
Poros klub
Fonó Budai Zeneház (Budapest)
február 9. Jegyrendelés -
Csongor és Tünde
Vígszínház (Budapest)
február 9. Jegyrendelés -
ÖVÖN ALUL, AVAGY SZEX A LELKE MINDENNEK
Mikroszkóp Színpad (Budapest)
február 9. Jegyrendelés -
Máté Péter emlékkoncert - Éjszakák és nappalok
Orfeum Club (Budapest)
február 9. Jegyrendelés -
RUMINI
Magyar Színház (Budapest)
február 10. Jegyrendelés -
Mesés opera
Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft. (Pécs)
február 10., 11. Jegyrendelés -
E.T.A. Hoffmann:Éjféli mesék
Bárka Színház (Budapest)
február 10. Jegyrendelés -
Tudod, hogy nincs bocsánat - József Attila verseit előadja:HOBO
Budapesti Kamaraszínház (Budapest)
február 10. Jegyrendelés -
Macska a forró bádogtetőn
Budapesti Kamaraszínház (Budapest)
február 10. Jegyrendelés -
G.Ö.R.CS.
Centrál Színház (Budapest)
február 10. Jegyrendelés -
TAVASZI BÉRLET / 2.
Duna Palota (Budapest)
február 10. Jegyrendelés -
Móricz Zs.-Kocsák T.-Miklós T.: Légy jó mindhalálig
Jászai Mari Színház - Népház (Tatabánya)
február 10. Jegyrendelés -
Mici néni két élete
József Attila Színház (Budapest)
február 10. Jegyrendelés -
Cserenadrág
Katona József Színház (Budapest)
február 10. Jegyrendelés -
A kétfejű fenevad
Katona József Színház (Budapest)
február 10. Jegyrendelés -
Vacsora négyesben
Kecskeméti Katona József Színház (Kecskemét)
február 10. Jegyrendelés -
Boito A.: Mefistofele
Magyar Állami Operaház (Budapest)
február 10. Jegyrendelés -
Übü király
Maladype Bázis (Budapest)
február 10. Jegyrendelés -
Tango Latino
MOM Kulturális Központ (Budapest)
február 10. Jegyrendelés -
RögvEst
Momentán Társulat (Budapest)
február 10. Jegyrendelés -
Három nővér
Nemzeti Színház (Budapest)
február 10. Jegyrendelés -
Kalotaszeg
Nemzeti Táncszínház (Budapest)
február 10. Jegyrendelés -
Macskajáték
Örkény István Színház (Budapest)
február 10. Jegyrendelés -
pont com (16+)
Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft. (Pécs)
február 10. Jegyrendelés -
Léni (vagy nem Léni)
Pinceszínház (Budapest)
február 10. Jegyrendelés -
Naftalin
Radnóti Színház (Budapest)
február 10. Jegyrendelés -
Móricz Zsigmond: Napló-szilánkok 1924-1925
Sanyi és Aranka Színház (Budapest)
február 10. Jegyrendelés -
SZONYA
Új Színház (Budapest)
február 10. Jegyrendelés -
Tévedések vígjátéka
Vígszínház (Budapest)
február 10. Jegyrendelés -
Közép-Európa Táncszínház:Filter
Bethlen Téri Színház (Budapest)
február 10. Jegyrendelés -
Kvartett
Budapesti Kamaraszínház (Budapest)
február 10. Jegyrendelés -
AZ ŐRÜLET HATÁRÁN - közérzeti kabaré
Mikroszkóp Színpad (Budapest)
február 10. Jegyrendelés -
Orgona-párbaj, Karosi Bálint és Sietze de Vries
Művészetek Palotája (Budapest)
február 10. Jegyrendelés -
Szerelmem, Erdély Wass Albert - est
Thália Színház (Budapest)
február 10. Jegyrendelés -
A karnevál vége- Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínháza
Bálint Ház (Budapest)
február 10. Jegyrendelés -
Juhász Gábor Trio
Fonó Budai Zeneház (Budapest)
február 10. Jegyrendelés -
Tánczenei est a Womanoid zenekarral
LADÓ CAFÉ (Budapest)
február 10. Jegyrendelés -
GoBe Társulat: DeuS ex machina - Vadulva
MU Színház (Budapest)
február 10. Jegyrendelés -
Csak az egészség meglegyen - Kaláka koncert
Óbudai Kulturális Központ (Budapest)
február 10. Jegyrendelés -
Qaartsiluni Ensemble: Megtalált válaszok - Közép-európai portrék Hangversenysorozat I.
Trafó Kortárs Művészetek Háza (Budapest)
február 10. Jegyrendelés -
Kaláka Bábszínház
Kolibri Színház (Budapest)
február 11. Jegyrendelés -
Bárány Boldizsár
Radnóti Színház (Budapest)
február 11. Jegyrendelés -
Zenél a világ, A Szaharán innen és túl, Hang-szer-szám
Művészetek Palotája (Budapest)
február 11. Jegyrendelés -
Robin, a hód... meg a kutya fája
Petőfi Csarnok (Budapest)
február 11. Jegyrendelés -
Maci Laci
Vörösmarty Mozi (Budapest)
február 11. Jegyrendelés -
Andersen - mesék
Budapest Bábszínház (Budapest)
február 11. Jegyrendelés -
Hupikék törpikék
Vörösmarty Mozi (Budapest)
február 11. Jegyrendelés -
Mr. és Mrs.
Budapesti Kamaraszínház (Budapest)
február 11. Jegyrendelés -
FESZTIVÁL PLUSSSZ!
Fővárosi Nagycirkusz (Budapest)
február 11. Jegyrendelés -
Kései találkozás
József Attila Színház (Budapest)
február 11. Jegyrendelés -
A víg özvegy
Kecskeméti Katona József Színház (Kecskemét)
február 11. Jegyrendelés -
Holdbeli csónakos
Nemzeti Színház (Budapest)
február 11. Jegyrendelés -
Csárdáskirálynő
Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft. (Pécs)
február 11. Jegyrendelés -
Olympos High School
Színház-és Filmművészeti Egyetem (Budapest)
február 11. Jegyrendelés -
Marc Camoletti: Négy férfi gatyában
Szivárvány Kultúrpalota (Kaposvár)
február 11. Jegyrendelés -
Bűbájos Valentin nap a Csokoládé Múzeumban
Csokoládé Múzeum (Budapest)
február 11. Jegyrendelés -
Magyar Állami Népi Együttes: Földön apám fia volnék
Hagyományok Háza (Budapest)
február 11. Jegyrendelés -
Ottlik Géza:Iskola a határon
Bárka Színház (Budapest)
február 11. Jegyrendelés -
W.A. Mozart: Figaro házassága / Marriage of Figaro
Magyar Állami Operaház (Budapest)
február 11. Jegyrendelés -
Experidance Boldogság
Békéscsabai Jókai Színház (Békéscsaba)
február 11. Jegyrendelés -
Shirley Valentine
Budapesti Kamaraszínház (Budapest)
február 11. Jegyrendelés -
CAVEMAN -Ősember-
Centrál Színház (Budapest)
február 11. Jegyrendelés -
Spiegel Trio
EHA (Budapest)
február 11. Jegyrendelés -
Gyertyafény keringő
Gárdonyi Géza Színház (Eger)
február 11. Jegyrendelés -
BEST UFF L'ART POUR L'ART
IBS Színpad (Budapest)
február 11. Jegyrendelés -
Amazonok
Kecskeméti Katona József Színház (Kecskemét)
február 11. Jegyrendelés
A rendeléshez először be kell jelentkeznie!
