-->
-->
Hírek

Gyerekeket és felnőtteket is várnak a bábok

Klasszikus mesék és kortárs gyerekversek kicisknek, balett és opera nagyoknak a Budapest Bábszínház új évadában.

Tovább

Újabb két színházigazgatót neveztek ki

A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén döntött a Radnóti Miklós Színház és a Katona József Színház vezetőjének kinevezéséről.

Tovább

Eltáncolják Tróját

Az idei év popzenei dömpingje mellett a táncművészet szerelmesei is világszerte népszerű  produkciók közül válogathatnak. A Lord Of The Dance sikere után ősszel egy másik neves, nemzetközileg is elismert társulat érkezik hazánkba. A Fire Of Anatolia Dance Group néhány éve már meghódította a magyar közönséget, a török társulat ezúttal a Trója című előadásával november 8-án Veszprémben, 9-én Budapesten és 10-én Debrecenben lép fel.

Tovább

Meghívott előadásokból gazdálkodik a tatabányai Jászai Mari Színház

A megyeszékhely színháza – a megnövekedett fenntartási költségek miatt – idén arra kényszerül, hogy az eddig megszokottól eltérően – saját előadások létrehozása helyett – a felnőtt nézőknek szóló kínálatot meghívott produkciókból állítsa össze.

Tovább

Fellini, Márai és Moldova a Karinthy Színház idei évadában

Mészáros Márta színpadi Fellini-rendezése, több Márai-darab és egy új Moldova György-vígjáték is szerepel a budapesti Karinhty Színház 2010/2011-es évadának újdonságai között.

Tovább

Hírek

Újra játsszák a Sakkot

2010. július 21. szerda, 13:44, Forrás: fidelio

A Sakk cselekménye két, a hetvenes évek végén játszódó sakkvilágbajnoki döntőn bonyolódik, ahol egy amerikai és egy szovjet sakkozó ül egymással szemben az asztalnál, a termen kívül azonban a két nagyhatalom verseng, valamint egy politikával átszőtt szerelmi négyszög is felrajzolódik.

Tim Rice már a hetvenes években akart írni egy "hidegháborús musicalt". Eleinte a kubai rakétaválság foglalkoztatta, 1979-re azonban megtalálta az amerikai és szovjet rivalizálás bemutatásának megfelelő terepét, a sakkot, és az eseményt, az 1972-es reykjavíki világbajnoki döntőt Bobby Fischer és Borisz Szpasszkij között, ahol a szembenállást a minél kihegyezettebben meg tudja mutatni. (A félreértések elkerülése végett azonban gyorsan jegyezzük meg, hogy bár kétségkívül vannak hasonlóságok a darabbeli Frederick Tumper és Fischer jelleme között, a szovjet sakkozók jellemét pedig Szpasszkij mellett Anatolij Karpov és Viktor Korcsnoj ihlette, a Sakk nem életrajzi vagy történelmi musical.) Hiába volt azonban a remek téma, ha nem talált hozzá zeneszerzőt, Andrew Lloyd Webber minden energiáját akkoriban ugyanis a Macskák kötötte le. Rice egy amerikai producer javaslatára találkozott az ABBA felével, Benny Andersonnal és Björn Ulvaeusszal. Egyes anekdoták szerint még a marinált pisztrángnál tartottak a menüben, máris megegyeztek az együttműködésben.

A Jézus Krisztus Szupersztárnál és az Evitánál már bevált recept szerint először a Sakk zenei anyaga jelent meg két bakelitlemezen 1984-ben. A konceptalbum kritikai és közönségsikert aratott, az amerikai és a brit eladási listák élére is került, az I Know Him So Well című duett (Elaine Page, Barbara Dickson) és a One Night In Bangkok (Murray Head) hónapokig a legnépszerűbb dalok közé tartozott. Négy számból készült videoklip, év végén pedig egy, több mint négyszázezer font befektetéssel, a Saab jelentős anyagi támogatásával létrehozott - és szép profittal zárult - koncertsorozaton adták elő a lemez dalait.

 

A próbából ide kattintva kaphatnak ízelítőt.

 

A teljes cikk itt olvasható.

További híreink

Gyerekeket és felnőtteket is várnak a bábok

2010. szeptember 02. csütörtök, 21:59, Forrás: fidelio

Klasszikus mesék és kortárs gyerekversek kicisknek, balett és opera nagyoknak a Budapest Bábszínház új évadában.

Tovább

Ősszel kinyit az Erkel Színház?

2010. július 26. hétfő, 21:13, Forrás: fidelio

Az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottsága július 22-i ülésén az Operaház és az Erkel Színház jövőjéről tájékozódott. A Nemzeti Erőforrás Minisztériumban fellelhető szakvélemény szerint a biztonsági előírások betartása mellett az Erkel előadásokra alkalmas, a működőképességet illetően Szőcs Géza államtitkár a közeljövőben levonja majd a konzekvenciákat.

Tovább

Borisz Godunov a Margitszigeten

2010. július 21. szerda, 13:31, Forrás: fidelio

Muszorgszkij operájának szépségeit újra felfedezhetik a Margitszigetre kilátogatók.

Tovább

 
Küldje el ismerősének
Impresszum : Levél nekünk : Jogi nyilatkozat : Médiaajánlat
2003-2010. A jegyvilag.hu kiadója a H-Bit Kft. © Minden jog fenntartva!