Gyerekeket és felnőtteket is várnak a bábok
Klasszikus mesék és kortárs gyerekversek kicisknek, balett és opera nagyoknak a Budapest Bábszínház új évadában.
TovábbÚjabb két színházigazgatót neveztek ki
A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén döntött a Radnóti Miklós Színház és a Katona József Színház vezetőjének kinevezéséről.
TovábbEltáncolják Tróját
Az idei év popzenei dömpingje mellett a táncművészet szerelmesei is világszerte népszerű produkciók közül válogathatnak. A Lord Of The Dance sikere után ősszel egy másik neves, nemzetközileg is elismert társulat érkezik hazánkba. A Fire Of Anatolia Dance Group néhány éve már meghódította a magyar közönséget, a török társulat ezúttal a Trója című előadásával november 8-án Veszprémben, 9-én Budapesten és 10-én Debrecenben lép fel.
TovábbMeghívott előadásokból gazdálkodik a tatabányai Jászai Mari Színház
A megyeszékhely színháza – a megnövekedett fenntartási költségek miatt – idén arra kényszerül, hogy az eddig megszokottól eltérően – saját előadások létrehozása helyett – a felnőtt nézőknek szóló kínálatot meghívott produkciókból állítsa össze.
TovábbFellini, Márai és Moldova a Karinthy Színház idei évadában
Mészáros Márta színpadi Fellini-rendezése, több Márai-darab és egy új Moldova György-vígjáték is szerepel a budapesti Karinhty Színház 2010/2011-es évadának újdonságai között.
TovábbSzerdán nyilvános lehet a független színházi támogatásokról szóló döntés
2010. július 20. kedd, 21:18, Forrás: kultura.hu
Várhatóan szerdán teszi közzé a független színházi és táncművészeti társulatok 2010-es működési támogatásáról szóló döntést a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI).
![]() |
| A Bozsik Yvette Társulat fennmaradása is kérdéses |
A teljes cikk itt olvasható.
Gyerekeket és felnőtteket is várnak a bábok
2010. szeptember 02. csütörtök, 21:59, Forrás: fidelio
Klasszikus mesék és kortárs gyerekversek kicisknek, balett és opera nagyoknak a Budapest Bábszínház új évadában.
TovábbBorisz Godunov a Margitszigeten
2010. július 21. szerda, 13:31, Forrás: fidelio
Muszorgszkij operájának szépségeit újra felfedezhetik a Margitszigetre kilátogatók.
TovábbOperarajongók is segítettek az árvízkárosultaknak
2010. július 14. szerda, 20:38, Forrás: kultura.hu
Operarajongók, illetve a Miskolci Operafesztivál résztvevői, a fellépők, a közönség egyaránt segít az árvízkárosultaknak, csaknem 2 millió forint pénzadomány érkezett javukra a Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. felhívására.
TovábbA rendeléshez először be kell jelentkeznie!

